Firenze Toszkána

Firenze titkos kincsei – A szemközti domb csodái

Közel 30 napja annak, hogy önkéntes karanténba vonultam. Az utóbbi 3-4 hétben csak is akkor mentem emberek közé, ha nagyon szükségem volt valamire. Elszeparáltságom korántsem azt jelenti, hogy napjaimat a négy fal között tengetem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy vidéken élek egy hatalmas kerttel rendelkező házban, így ha időm engedi bármikor kimehetek a friss levegőre, kifeküdhetek a teraszra vagy ha éppen kedvem tartja, sétálhatok a telket körülölelő természetben. Felfedező vágyam és az állandó mehetnékem csillapítása céljából, minden délután 15-20 km-eket gyalogolok a természetben, a közeli szántóföldeken. Elképesztően élvezem, hogy térkép nélkül nekivágok minden este az ismeretlennek és minden nap a határ kanyargó és kietlen útjain bóklászom. Minden reggel izgatottan várom, hogy öt óra körül felkerekedhessek. Tetszik, hogy nem tudom, melyik út hová vezet, vagy éppen hol ér véget, nagy hirtelen. Imádom a csicsergő madarak, a vidék érintetlenségét. Az illatok, lelkemnek nagyon édes emlékeit idézik fel. Ott kint, a végtelen sík pusztában, a virágok illatai és a természet édes színei, lelket simogató hangjai, a toszkán lankák ölén folytatott legkedvesebb barangolásaim elfeledett foszlányait kaparják fel és éltetik újjá. Boldog vagyok kint, annak ellenére is, hogy lelkemet gyakran erős, szorító érzés öleli körül. Azon nyomban útnak indulnék és tárt karokkal rohannék Olaszország felé. Toszkánáig meg sem állnék, most ott élnék, ott maradnék örökre.

Most, ahogy az íróasztalomnál ülök és kitekintek az ablakon, nem látok mást csak szántóföldeket, melyek közel sem olyanok, mint toszkán testvéreik. Nincsenek szőlő-, se olívaültetvények, de még egy árva dombot sem látok. A természet hangjai is mások és a távoli borgók felcsendülő harangjainak énekét sem fújja el idáig a friss tavaszi szellő. Csak madarak énekelnek és tücskök ciripelnek. A telek végénél van egy akácos, ez a fasor büszkén emelkedő fái jelölik a több km-en át, a végtelenségbe futó utat. Ez az út egyenes és kietlen, emberi civilizációra utaló nyomoktól mentes, mégis minden alkalommal a Firenzéből, San Domenico apró pár házból álló falván keresztül áthaladó, kőfallal keretezett utját juttatja eszembe, mikor minden délután pontban 5 órakor Giovanni eljött értem, hogy elvigyen sportolni és hogy felkapaszkodjunk a szemközti domb legszebb falvacskájába, a varázslatos Fiesoléba.

Többször jártam már itt, de kivétel nélkül mindig csak busszal, mely a előkelő többi száz éves villák körül kanyargó szerpentinen haladt felfelé az apró város főteréig. Nagyon különleges Fiesole, egy igazi kis ékszerdoboz. A piazzán, évszaktól függetlenül, mindig zajlik az élet. A kávézók teraszai reggelente tele vannak La Stampát olvasgató kalapos signorékkal, a délutáni órákban, pedig megtelnek fiatalokkal, párokkal, családokkal. A főtértől, ha továbbhaladunk felfelé egy aprócska templomhoz érkezünk, ahonnan elképesztő panoráma nyílik a vidékre és Brunelleschi monumentális kupolájára, mely ilyen nagy távolságról is uralja a horizontot.

Nagyon különleges élmény számomra, minden alkalommal egy alternatív úton érkezni Fiesoléba. Az autónkat Firenze határában, a patak partján hagyjuk, majd gyalog indulunk a város felé.

Az út első 2 km-re rendkívül emelkedik, minden alkalommal lemaradok, Giovanni fut tovább, majd mosolyogva, hátrafordul és azt mondja. “non ti fermare, non ti fermare“, ne állj meg, ne állj meg! Ne állj meg, mert rosszabb. Tényleg nem bírok felfutni a dombon az első néhány alkalommal. Megyünk tovább, az út áthalad San Domenico festői falván. Úgy érzem magam apró falu, kanyargó, kőfallal keretezett útjain, minta egy festményen futnék. Hatalmas történelmi villák emelkednek az út minden oldalán. Rengeteg birtok kerítésén át lehet látni: szobrok, szökőkutak, egzotikus virágok, lugasok teszik fenségessé, szinte már paradicsomszerűvé a rezidenciákat. Azokban a házakban, villákban, palotákban, amelyek nem a híres konzervatórium, vagy az egyetem campusaihoz tartoznak, laknak. Híres olasz művészek, politikusok, focisták élnek, a hatalmas parkkal körülvett birtokok másik oldalán.

Ha azt mondom, hogy a neves European University Institute egyetem különböző tanszékei Fiesole és San Domenico legszebb villáiban kaptak helyet, elhiszitek?  A képen a mesés Villa Salviati kertje látható.

Giovanni elmeséli, hogy nem kell azt hinni, hogy öntelt emberek ők, ismer nem egy herceget és grófot személyesen is. A Toszkána krémjének köreiben mozog és baráti társaságában is mindenki rendkívül gazdag. Elképesztő birtokokon és csodálatos rusztikus villákban jártunk vendégségben. Ha valaki firenzeinek számít, az olaszok, természetesen főként a firenzeiek körében, egy egyfajta magasabb eleganciával és kifinomultsággal jár. Minden más tartományban élő olasz, negatív kritikával illeti őket. Azt mondják “hanno la puzza sotto il naso“, fennhordják az orrukat. Nagyra tartják magukat, mert az ő nyelvük lett a hivatalos olasz nyelv, nem beszélve arról, hogy Firenze volt az itáliai művészet bölcsője évszázadokon keresztül, majd az Ottocentóban, 1865-1870 között, még az Olasz királyság fővárosa is volt. A legjobb bifszteket is itt csinálják és a legtöbb műkincs, a Vatikán után, itt található az egész világon. Na..és itt jön ugye még az is, hogy a divat egyik legfontosabb központja Európában, Olaszországban, pedig Milánó után a második helyen jár. Ugye itt alapították a Guccit az 1900-as évek elején.

Giovanni is ebbe az előkelő világba született, viszont édesapjának a család egzisztenciájáért, Calabriából, Dél-Olaszország legszegényebb régiójából, érkezvén, keményen meg kellett küzdenie. Rendkívül elismert orvosként dolgozott Firenzében. Giovanni édesapja ismerte a nagy Fellinit személyesen. Többször is együtt fürdőztek Montecatiniban.

A híres bistecca alla fiorentina, Toszkána legismertebb húsos étele, melyhez a hús szinte beszerezhetetlen, ezért ára az egekben van. A bistecca fiorentinától, egyszerűen eláll az ember lélegzete. Amikor először ettem, picit fura volt, hogy a belseje nyers és véres, de annyira finom, hogy megszokja az ember es utána már nem tud leállni vele.

Egyébként elképesztőnek tartom, azt a kifinomult stílust és eleganciát, viselkedést, amit egy olaszok tanusítanak. Giovanni is magasfokú, leutánozhatatlan eleganciával képes összeválogatni és viselni a ruhadarabjait, kiegészítőit. Mindig visel napszemüveget, mintha csak a testének része lenne, ingje gallérját kivétel nélkül felhajtva hordja. Az olaszok járásában, minden egyes mozdulatában van valami igazán fenséges és lenyűgöző. Talán a páratlan eleganciájuk és mozdulataik könnyedsége teszi ezt különlegessé, melyet megfűszerez a beszédük: a világ legszebb és legédesebb nyelvét beszélik.

Fiesole, Firenze majdnem 3000 éves elődje, mely az időszámításunk előtt is virágzott. Rengeteg etruszk és római kori épületmaradványt és tárgyi emléket tártak fel a régészek a város falain belül, melyet az ásítási területen felemelt múzeumban tekinthetünk meg, továbbá megcsodálhatjuk a római színházat, ahol nyaranta a mai napig tartanak előadásokat, megtekinthetjük az egyik fennmaradt közfürdőt és egy templomot is. A kisebb leleteket az ásatási területen épített múzeumban helyezték el.

Copyright © Patai Mercédesz.  All rights reserved.

A fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Engedély nélküli másolásuk, bármilyen módon történő felhasználásuk a szerzői jog megszegésének minősül, amelyet a törvény büntet. Hozzájárulás kéréséért, vagy további információért vegyétek fel velem a kapcsolatot!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: