Firenze Személyes

Merci visszaköltözik Firenzébe!

Közel egy éve, hogy utoljára Olaszországban jártam. Még soha nem vettem búcsút ilyen hosszú időre imádott országomtól az utóbbi 6 év során. Tavaly nyáron a Firenzében készült utolsó képemmel, jelentettem ezt be nektek. Július végén nagy könnyek között magam mögött hagytam a firenzei életemet, a barátaimat, a szerelmemet, a “szabadságomat” és hazaköltöztem Magyarországra, hogy elvégezzek egy 2 féléves mesterszakot és a magyar mint idegen nyelv tanára legyek.

A képzés lehetővé tette, hogy közelebb kerüljek egy apró lépéssel egy régi álmomhoz, vagyis ahhoz, hogy egyszer majd a doktori fokozat megszerzése után, magyart taníthassak valamelyik olasz egyetemen. Időközben a sok negatív élmény és a tanítási gyakorlatom folyamatos kudarcai, egy ellenséges és lehúzó, cinikus mentortanár mellett, teljesen elvették a kedvem attól, hogy valaha is magyart tanítsak.

Ne ugorjunk ennyire előre, szóval szeptember 8-án, 5 évnyi utazgatás után huzamosabb időre Magyarországra költözem a képzés miatt. Tudtam, hogy júniusig minden bizonnyal itthon fogok maradni, de azt nem gondoltam, hogy 1-2 hétre sem fogok visszatérni Olaszországba és itthon ragadok. Az elmúlt 5 évben, összességében kb. 17 hónapot töltöttem Budapesten, de az ittlétem konstansnak semmiképpen sem volt nevezhető, hiszen 3-4 hónapnál tovább nemigen maradtam az országban.

Bevallom, hogy a 2019-es év elején bármit megadtam volna, azért, hogy beálljon az életembe egy bizonyos szintű stabilitás. Vágytam arra, hogy a személyes tárgyaim egy helyen legyenek és hogy ne csak egy bőröndnyi ruhára legyek minden alkalommal utalva, ha Olaszországba költözöm 6 vagy 12 hónapra. Egy bizonyos szinten sikerült ezt a biztonságot megtalálnom, itthon Magyarországon, de időközben rájöttem, hogy ezt lehet nem is itthon akarom. Minden egyes percben az itthon töltött évem alatt Olaszország után epekedtem, pályázatokat, álláshirdetéseket nézegettem, hogy valahogy visszatérhessek.

Júniusban egy elképesztő hírt kaptam: egy hónapokkal korábban beadott pályázatomat elfogadták és nyertem egy három hónapos ösztöndíjat FIRENZÉBE! Mikor megláttam ezt a csodálatos hírt örömömben ugráltam! Azt hiszem az az este az elmúlt hónapok, sőt az egész idei évem legszebb estéje volt! Egy pillanat alatt visszakaptam az álmaimat! 

Pár hét és ha minden jól alakul költözöm Firenzébe! Nagyon remélem, tényleg nagyon! El sem tudom mondani, hogy mit nem adnék azért, hogy a kedvenc fagyizómban elmajszolhassak egy “gombóc” pisztáciát és egy “gombóc” narancsos étcsokit. Várom, hogy fentről Brunelleschi kupolájában gyönyörködjek, hogy a cipőm sarka a macskaköveken kopogjon, miközben a centro storico utcáin tipegek a Via del Corso egyik mellékutcájában.

Hogy ismét magasarkúban, virágos ruhában, vörös rúzzsal a számon biciklizzek, hogy ötpercenként ideges legyek és felháborodottan az olaszokat megszégyenítő módon az alábbi mondatokat üvöltsem: “Permesso, permesso, scusate, posso passare?”. Vagy akár egy haragosabb, kevésbé stílusos változatot: “Ma che cavolo stai facendo?”, mikor majdnem elütnek az utcán vagy mikor váratlanul kiugrik valaki elém az útra. Az itthoni városképbe valahogy ezek nem férnek bele. Sem az üvöltözés, se a csicsa és kedvem sem jön, ahhoz, hogy festéket kenjek az arcomra.

Napokkal ezelőtt vettem egy új magassarkút, már tudom is hová fogok menni benne. Van egy kis bár a duomo sarkánál, számtalanszor elmentem mellette, de sohasem ültem be. Nagyon szép gyümölcsökből készítenek spremutát és tetszik a terasz is.

Várom, hogy ismét Olaszországban legyek és azt is, hogy ismét gyerekekkel foglalkozzak. Annyira kedves üzenetet kaptam Firenzéből minap, az olasz szülők alig várják, hogy ismét velem tanulhassanak magyarul. Augusztus közepére egy konferenciára delegáltak, ahol a firenzei hétvégi iskolát fogom képviselni. 

 Egyébként évekkel el vagyok maradva a blogolással, azt a tempót, amit diktáltam az utóbbi években, úgy tűnik egyelőre nem fogom tudni dokumentálni, a fényképeken túl. Picit szomorú is vagyok emiatt, bánom, hogy nem mondtam fel az élményeimet a telefonomra…Később könnyebb lenne beszámolókat írni. Mindegy is, talán egyszer könyvet kell majd írnom!

📍HASONLÓ CIKKEK:

Copyright © Patai Mercédesz.  All rights reserved.

A fotók és a cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Engedély nélküli másolásuk, bármilyen módon történő felhasználásuk a szerzői jog megszegésének minősül, amelyet a törvény büntet. Hozzájárulás kéréséért, vagy további információért vegyétek fel velem a kapcsolatot!

MERCI KALANDJAI AZ INSTAGRAMON

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: