Még 4 különleges program Firenzéből

2,5 évet töltöttem összességében Firenzében, ezen évek során sikerült a reneszánsz város számos arcát és rejtett kincsét megismernem. Pár hónappal ezelőtt, írtam már nektek egy cikket néhány különlegesebb firenzei programlehetőségről (5+1 nem hétköznapi program Firenzében), melyet olyan utazóknak ajánlok, akik nem elégszenek meg a klasszikus programokkal. Ha téged is vonzanak a kevésbé sem hétköznapi programlehetőségek, akkor jó helyen jársz, hiszen 4 új ponttal szeretném kiegészíteni a bakancslistát! Még 4 különleges program Firenzéből részletei…

2 év Firenzében – A firenzei tanulmányaimról

2014-ben, az első egyetemi képzésem alatt utaztam hosszabb időre imádott országomba. Valóra váltottam életem nagy álmát és Rómába költöztem hat hónapra. Az Örök Városban eltöltött erasmus-félév során a “dolce vitába” életérzés olyannyira magával ragadott, hogy hazatérésemet követően pár hónap múlva szívem ismét visszahúzott a csodálatos Itáliába, három hónapra, ahol életem egyik legszebb és élményekben leggazdagabb nyarát töltöttem Au Pair-ként egy tengerparti luxusvillában. Diplomám megszerzése után … 2 év Firenzében – A firenzei tanulmányaimról részletei…

Egy napos barangolások a Chianti-vidéken 2. rész

Giovanni a legutolsó egyetemi vizsgám után meglepett egy délutáni kirándulással. Utunk nem is vezethetett máshová a toszkán borász lovagommal, mint a borairól híres Chianti-vidékre. Tudtad? A Chianti-vidék, Firenze és Siena közt elterülő terület, mely a mesés csizma leghíresebb bortermelő vidéke. A dombok közt számos várfallal körülvett hangulatos városka és tanya bújik meg, melyekre a távolból csupán a ciprusfák sora utal. Montefioralle, az egyik legfestőibb Chianti-falu … Egy napos barangolások a Chianti-vidéken 2. rész részletei…

Mert a képeslapok Toszkánája létezik…

Az idei húsvéti ünnepeket egy olasz közmondás szellemében töltöttem:
Natale con i tuoi, Pasqua con chi vuoi.
Karácsonyt a családdal, húsvétot, akivel csak akarod. Ez volt az első húsvét, hogy nem utaztam haza Magyarországra és az ünnepeket családomtól távol töltöttem, az olasz barátommal. Mert a képeslapok Toszkánája létezik… részletei…

Toszkán földeken: Volterra és San Gimignano

Toszkána a mesés csizma azon régiói közé tartozik, amelyek több éves barangolás után is tudnak minden egyes alkalommal valami újat nyújtani. A vidék kis lankái megszámlálhatatlan felfedezésre váró egytől-egyig különleges és szebbnél-szebb kis falut rejtegetnek. Egy toszkán kirándulás mindig érzelmi, kulturális, kulináris utazás is egyben: Isteni helyi ételeteket és világhírű borokat kóstolhatunk, festői hangulatú történelmi városokban sétálhatunk, több száz éves műalkotásokkal találkozhatunk, csodálatos panorámákban gyönyörködhetünk. … Toszkán földeken: Volterra és San Gimignano részletei…

A Chianti-vidék legszebb falvai 1. rész: Ebéd Panzano in Chiantiban

A Chianti-vidék, Firenze és Siena közt elterülő terület, mely a mesés csizma leghíresebb bortermelő vidéke. A dombok közt számos várfallal körülvett hangulatos városka és tanya bújik meg, melyekre a távolból csupán a ciprusfák sora jelzi, az egyik ilyen városka Panzano in Chianti. A Chianti-vidék legszebb falvai 1. rész: Ebéd Panzano in Chiantiban részletei…

5+1 nem hétköznapi program Firenzében

Ha a reneszánsz bölcsőjében, az olasz kultúra első számú városában, Firenzében jársz és városlátogatásodba néhány különlegesebb, nem klasszikus programot is be szeretnél csempézni, akkor görgess le, és nézd meg az én hat pontos bakancslistámat! 5+1 nem hétköznapi program Firenzében részletei…

Különleges olcsó bárok és éttermek nyomában Firenzében

Rutinos utazóként tisztában vagyok azzal, hogy egy külföldi városban turistaként nem mindig egyszerű megfizethető áru vendéglátó egységet találni, főleg nem az adott belváros szívében. Egy korábbi bejegyzésemben már összeszedtem nektek néhány olcsó és különleges firenzei kávézót, bárt, éttermet, melyeket szabadidőmben szívesen meglátogatok. Az elmúlt hónapok során ezen listám jó pár új hellyel bővült, ezért úgy döntöttem, hogy ismét leülök és összegyűjtöm nektek Firenze történelmi belvárosának néhány rendkívül hangulatos és pénztárcabarát helyét. A legújabb kedvenc beülős helyeim következnek Firenzéből! Különleges olcsó bárok és éttermek nyomában Firenzében részletei…